Leírás
Az elmúlt években Nápoly egyfajta túlzott elbeszélés tárgyává vált, különösen a filmek és az irodalom terén, ami tovább gazdagította a már amúgy is mélyen gyökerező képzeletvilágot. A város mindig is szélsőségek között ingadozott, és nehéz képet alkotni róla, átlagot vonni, elképzelni egy nápolyi normalitást, ha egyáltalán létezik ilyen. Mi a mérlege ennek az időszaknak, amikor Nápoly volt Olaszország leginkább filmezett városa? Hol kereshetjük ezt a vágyott normalitást? Talán fel kellene "menni" a Vomero negyedbe, amelyet szinte idegennek tekintenek a várostól, éppen azért, mert feltételezik, hogy "normális", középosztály lakja, homogén, békés? Egy valóság, amely ellentétben áll a történelmi központ túlfűtött életével, amelyet ezer réteg - építészeti, történelmi és társadalmi - szel át, mégis ott is létezik egy alternatív értelmezési kulcs: a központ, földalatti városával és művészeti metrójával, mint az ókori és modern együttélés erényes modellje, és nem csupán egy újabb egzotikus kivételesség variációja. Bagnoli odüsszeiájával szemben, amely harminc éve várja, hogy életre keljen az ipari területének egyik ezer megújítási projektje, a San Giovanni a Teduccio egykori Cirio területén található élvonalbeli campusok állnak, amelyek pozitív hatással vannak a területre, ahogyan a filmipar is sok produkciójával a legnehezebb negyedekben. Egy nagy sikerű példa a Fanpage, amely innovatív újságként vált ismertté, és egy olyan Nápolyt képvisel, amely vonzza a tehetségeket, ahelyett, hogy elveszítené őket, amely modelleket exportál, amely gyarmatosít, ahelyett, hogy gyarmatosítanák. Kormányzati szinten is a "városállam" és "monarchikus polgármesterei" politikai laboratóriumként jelennek meg, amely gyakran megelőzi azokat a tendenciákat, amelyek később országos szinten is megjelennek. Nápoly mindig meglep, akár jó, akár rossz értelemben, még akkor is, amikor mindent megtesz azért, hogy "normális" legyen.